A vállalkozásokban dolgozó emberek nagy része, nem ott van ahol szeretne lenni, nem azt csinálja amit szeret és amiben igazán jó. Továbbá, nem azokkal az emberekkel dolgozik együtt, akikkel jól kijön. Ezért a motiváltsági állapotuk nem optimális, elmarad attól ami elvárható lenne. Önnek lehetősége van felmérni és módosítani a beosztottai motivációs állapotát.
Automatikus mechanizmusok

Az Ön munkatársai milyen állapotban vannak?

Minden cégvezető azt szeretné, hogy a munkatársai
-motiváltak, sőt önmotiváltak legyenek
-folyamatosan, egyenletesen teljesítsenek, ebben ne legyen jelentős hullámzás

Ha ez most nincs is meg, akkor legalább motiválhatóak legyenek.
A nem megfelelő motivációs szintről felhozhatók és ott tarthatók legyenek.

Viszont azzal kell küzdenie a vállalkozók, vezetők többségének, hogy a dolgozók
– nem motiváltak
– elvesztették a motivációjukat
– alacsony szinten van a motivációjuk
– a motivációt javító intézkedések ellenére, megállt egy szinten
– bizonyos dolgokkal kapcsolatban megvan a motiváció, de más dolgokkal kapcsolatban nincs, pedig szükséges lenne

Mindenki más állapotban van.
A motivációs problémák háttere

A kezdet és a folytatás

A dolgozót felveszik egy munkakörbe, amivel bekerül egy csoportba.
Nem biztos hogy a szíve vágyát teljesíti az adott munka, a cég, a munkakör, a körülmények.
Pénzt akar keresni, mert pénzt kell keresnie.
Ezért kell egy állás neki, ahol fizetés kap.
A pénzért dolgoznia kell, tehát dolgozni akar valamit.
Nem tudja, hogy a felajánlott munkakörnyezet, a feladat, hogyan fog hatni rá, mert nem ismeri saját magát.
Az is lehet, hogy tudja, nem lesz neki jó, de átmenetileg majd csak kibírja valahogy.
A dolgozó végül a pénz miatt, elvállalja azt, amit szerinte elvárnak tőle.
A vezető elhiszi, elfogadja, hogy a dolgozó elvállalja.
A vezető azt hiszi lemegy róla a teher, mert megoldott egy problémát, felvett valakit egy munkakörbe.

A problémák nem megoldódtak, hanem még csak most kezdődnek

Ha a vezető és a dolgozó is rosszul választ, akkor az igazi problémái még csak most kezdődnek.
A vezető azt hiszi le van tudva a munkaerőhiány, de a baj még csak most fog elkezdődni.

Bekerült a cégbe valaki, aki nem ott akar lenni, nem azt akarja csinálni, nem arra alkalmas amire kellene.

Azonnal figyelmet, időt és pénzt von el a cégtől, a benne dolgozó emberektől, a vezetőtől.

 

A motivációnak hitt fogások alkalmazásával, tovább romlik a helyzet.

Ha a vezető nem megfelelő módon kezeli a motivációval kapcsolatos vezetői feladatait, akkor nem hogy nem fog többet termelni az illető, hanem rosszabb motivációs állapotba fog kerülni, ezáltal csökkenni fog az általa előállított mennyiség, romlik a minőség, a hangulat és a viselkedés.

Az egyik cégben volt olyan dolgozó, amelyik minimálisra szorította vissza a napközbeni munkavégzést, mert túlórával többet kapott érte.

A másik cégnél, visszaadták a jutalmat a dolgozók, mert rosszul érezték magukat tőle.

Végtelen, azoknak az intézkedéseknek a száma, amelyről a vezető azt gondolta motiváló hatású lesz, de ellentétes hatást váltott ki. Csökkentette a dolgozó elkötelezettségét, teljesítményét, költség-haszon arányát.

A dolgozó nem csak a saját eredményeiért felelős, hanem annak a csoportnak az eredményeiért is amelynek a tagja, amelyik munkafolyamatban részt vesz.
Vezetői nehézség a motivációval kapcsolatban

Félreértések, rossz beidegződések

A vállalkozók többsége nem ismeri a gyakorlatban működő motiváció alapelveit, eredményes fogásait, így alkalmazni sem tudja ezeket.
Sőt azokat a kerülendő ösztönös megoldásokat sem, amelyek csak rövid pozitív hatást váltanak, ki vagy negatívan ütnek vissza.

Optimális megoldás

Ön is keresi a válaszokat az alábbi kérdésekre?
– Hogyan deríthető ki, hogy nem fenntartható a dolgozó motivációja?
– Mit tegyen a látszólag motiválatlan emberekkel?
– Hogyan tud segíteni visszaállítani egy korábban motivált ember visszaesett, elvesztett motivációját?
– Hogyan tudja tartósan megfelelő szinten fenntartani a dolgozók motivációját, hogy ne essen vissza?
– Mit tegyen azokkal, akik elérnek egy szintet és nem lépnek tovább?
– Mit tegyen, ha teljesen új célok elérésére akar rávenni embereket?
– Mire figyeljen, hogy ne rontsa le a dolgozók mostani motivációját?
– A motivált állapot elérésének és fenntartásának alapvető feltétele a pozitív életszemlélet – mit tud tenni vezetőként ennek kialakításában?

A motivációs eszközök és az emberek megismerésével, egyre több és több motívációs lehetőség rajzolódik ki.
A motivációhoz szükséges tudás

Tudja?

– Hogyan tud olyan körülményeket teremteni, amely támogatja, nem pedig rontja az egyének és csoportok motivációját?
– Szeretné megismerni a legnagyobb erővel bíró motivációs fogásokat?
– Hogyan tud szinte végtelen tárházat létrehozni saját cégén belül, a motiváció fejlesztésére?
– Mik azok a könnyítő tényezők, amelyek az Ön malmára hajtják a vizet?
– Hogyan hatnak az alapvető személyiségjegyek a motivációra?
– Hogyan lehet lerontani jutalmazással a motivációt?
– Milyen kockázatot vállal az, aki nem alkalmazza a motivációs tudást?
– Mikor tilos motivációt alkalmazni?
– Hogyan függ össze a motiváció és a felelősség, és hogyan lehet felelősség vállalásra alkalmas állapotot létrehozni, azon javítani?

Jobb motiváció, több nyereség.
Ismerje meg, a működő motiváció alapjait, törvényszerűségeit, lehetőségeit, fogásait!

Gyakorlatban működő motivációs eszköztár

A Működő motivációról tartott egész napos előadás
hangfelvétele: 5 óra 19 perc vágott hanganyag (5-10 perces terjedelmű MP3 hangfájlok formájában)
leírt teljes jegyzete: 45 db, A/4 oldal

 

Az oktatócsomag tartalmazza a következő témákat

Hangelvétel – téma – hangfájl hossza – oldalszám
1. track: A motivációs előadás motivációja 06:06) – 4 oldal
2. track: Hová illeszkedik a motiváció? (06:44) – 5 oldal
3. track: A cég felépítése, a menedzsment rendszer 6 pillére (Szinapszis rendszer) (07:00) – 5 oldal
4. track: Dolgozó, vezető (08:35) – 7 oldal
5. track: Vezetői rendszer 5 alappillére (07:09) – 9 oldal
6. track: Motiváció; Lenni-tenni-birtokolni (10:51) – 10 oldal
7. track: Változtatni kell (04:37) – 11 oldal
8. track: A cél, probléma, nehézség (09:50) – 12 oldal
9. track: Visszatérés a szünetről (00:55) – 13 oldal
10. track: Motiváció félreértelmezése, kifogások, kiegyensúlyozás (09:38) – 13 oldal
11. track: A motivációs rendszer előnyei (02:37) – 14 oldal
12. track: Beavatkozás (06:33) – 15 oldal
13. track: Visszaesés a motivációs szintekben (06:29) – 16 oldal
14. track: Dolgozók motivációja (06:24) – 17 oldal
15. track: Miben szeretnél változást elérni? (03:35) – 17 oldal
16. track: Motivált és nem motivált ember tünetei (06:24) – 18 oldal
17. track: Motiváció előtt és után (05:33) – 19 oldal
18. track: X és Y elmélet (04:46) – 20 oldal
19. track: Mit csinálnak a dolgozók a cégben? (03:22) – 21 oldal
20. track: Pozitív életszemlélet, dicséret (06:04) – 21 oldal
21. track: Siker (07:32) – 22 oldal
22. track: Motivációs beállítottságok (03:26) – 23 oldal
23. track: Erőforrás, cselekvés, eredmény – változtatható? (12:48) – 23 oldal
24. track: Viselkedés, együttélés, együttműködés – változtatható? (03:03) – 24 oldal
25. track: Vállalkozóként meg akarjuk változtatni (05:16) – 25 oldal
26. track: Fókuszálj egy területre! (04:36) – 25 oldal
27. track: Optimális motiváció következményei (04:01) – 26 oldal
28. track: A motiváció tanulható (04:25) – 26 oldal
29. track: Külső/belső, negatív/pozitív motiváció hatásai (06:42) – 26 oldal
30. track: Személyes erőforrások, tényezők (10:22) – 27 oldal
31.  track: Cselekvésre vagy eredményre irányuló motiváció (08:52) –  28 oldal
32. track: A motivációs szint mozgatása (növelése, csökkentése) (06:57) – 29 oldal
33. track: Motivációs szintek, Maslow piramis (08:43) – 30 oldal
34. track: ROM skála (10:08) – 31 oldal
35. track: Flow tényezők (04:13) – 31 oldal
36. track: Motivációs állapotok (12:49) – 32 oldal
37. track: Kicsit vissza az alapokhoz (04:58) – 32 oldal
38. track: Motivációs állapotot meghatározó tényezők (07:53) – 33 oldal
39. track: Kényszerű ill. önkéntes motiváció jelei (02:02) – 34 oldal
40. track: Motiváció a vállalkozásban, megállapodás, tartományok, együttműködés (11:45) – 34 oldal
41. track: Megállapodási stratégiák (08:53) – 35 oldal
42. track: Motiváció lerombolása (04:41) – 37 oldal
43. track: Negatív hatások legyőzése, könnyítő tényezők (06:29) – 38 oldal
44. track: Érzelmek (04:01) – 39 oldal
45. track: Képesség és készségfejlesztés motivációja (02:56) – 40 oldal
46. track: Problémakerülő vagy célorientált (01:53) – 41 oldal
47. track: Mi a kockázata, ha nem alkalmazod a motivációt? (04:07) – 41 oldal
48. track Összefoglalás – Egyszerű lista (03:52) – 42 oldal
49. track: Összefoglalás – Megállapodási folyamat (02:56) – 43 oldal
50. track: Összefoglalás – Dolgozói oldal (05:09) – 43 oldal
51. track: Összefoglalás – Vezetői oldal (03:25) – 44 oldal
52. track: Motivációs ellenőrző kérdések (06:56) – 45 oldal

Kerülje el azokat a hibákat, amelyek következtében a dolgozók motivációja, javulás helyett romlik!
Működő motiváció oktatócsomag

Digitálisan letölthető hangfájlok és az előadás teljes irásos jegyzete

Ára: 35 000 Ft + áfa
Szállítási költség: nincs

Megrendelés, vásárlás és kiszolgálás menete
Kérem, töltse ki, a lenti megrendelő űrlapot.
Ügyeljen a beírt adatok pontosságára, mert a díjbekérő, és később a számla is, az itt megadott adatokkal készül.
Minden mező kitöltése kötelező, kivéve a Megjegyzés.
Kattintson az egérrel a “Megrendelés elküldése” gombra.

Amennyiben nem rendelkezik Belföldi mobil telefonszámmal, akkor is töltse ki a mezőt pl. 70 1111111.
A megjegyzésbe pedig írja be, élő telefonos elérhetőségét.

Külföldi rendelés esetén nettó árak értendők. Kérjük a megjegyzés rovatba írja be EU adószámát.
A külföldről történő utaláshoz szükséges adatok:
Iban: HU36 1174 2111 2004 3355 0000 0000
Swift: OTPVHUHB
Közösségi adószám: HU12769872

Rendszerünk érzékeli a rendelés leadását.
A megrendelés elküldése gombra kattintás után, a megrendelés visszaigazoló oldalra kerül. Ebből fogja tudni, hogy sikeres volt a rendelése.

Ezzel együtt, a rendszer kiküldi a megadott email címre a megrendelés díjbekérőjét.

Nyissa meg email levelező rendszerét és keresse meg a tőlünk kapott megrendelést visszaigazoló levelet.
A levélben lévő linkre kattintva töltse le a díjbekérőt.
Utalja el a díjbekérőn lévő összeget a megadott adatok alapján.
Az utalás megjegyzésébe írja be a díjbekérőn lévő egyedi azonosítót pl. D -….
Ezzel fogjuk tudni beazonosítani a rendelését.

A pénz beérkezése után E-számlát állítunk ki, melyet a megadott e-mail címre küldünk. Ezt megrendelő kinyomtatja.

A számlát tartalmazó levélben küldjük a digitálisan letölthető oktatóanyag elérési linkjét.

Működő motiváció oktatócsomag megrendelése