Így add ki, hogy teljesítsék! – Feladatkiadás hatékonyan


Nem azt kapja feladatkiadás után, amit várt?

Sajnos a feladatkiadás nem jelenti automatikusan azt, hogy a dolgozók valóban a vezető által elmondott szempontok szerint végzik majd el a feladatot.

De hol lehet a hiba? Számtalan hibaforrás akad, szerencsére azonban ezek mindegyike kivédhető.

Az Ön cégében. mi a leginkább jellemző, a feladatok elvégzésével kapcsolatban?

A vezetők gyakran szembesülnek azzal a problémával, hogy a feladatkiadás ellenére mégsem azt csinálják az alkalmazottak, amit elvárnak tőlük, nem az lesz az eredménye a feladatvégzésnek, aminek kellene, pedig azt gondolják, hogy érthetően fogalmazták meg az elvégzendő feladattal kapcsolatos tudnivalókat.
Ahhoz, hogy a hibák és a félreértések elkerülhetőek legyenek, arra van szükség, hogy az elvárások megfogalmazása valóban egyértelmű legyen a beosztottak felé.

Önnel is előfordult már, hogy nem azt kapta feladatkiadás után, amit várt? Történt már olyan, hogy Ön és a kollégája nem egyformán emlékeztek az Ön által kiadott feladat lényegére? Szembesült már azzal, hogy kollégái teljesen félreértették a feladatkiadás során megfogalmazott elvárásokat, és feleslegesen dolgoztak órákon keresztül?
Amennyiben ezekre a kérdésekre igen a válasza, úgy sajnos az Ön feladatkiadása sem elég hatékony. Ez azért nagy probléma, mert a feladatkiadással való bajlódás, a félreértések, a lassú munkavégzés mind-mind a hatékony és eredményes munkavégzés kerékkötői.

A vállalkozó és a dolgozók ugyanazt akarják

Ez pedig nem más, mint a hatékony, gördülékeny munkavégzés, amely eredményeket hoz. Azonban ez veszélybe kerül, ha a dolgozók nem mindig vannak tisztában azzal, hogy mi a feladatuk, vagy hogy hogyan kell azt elvégezniük. Ha többször tapasztalták már meg a dolgozók azt, hogy feladatkiadás után nem értették, mit kell csinálniuk, előfordulhat, hogy még akkor sem végzik el rendesen a feladatukat, ha pontosan tudják, mit kell tenniük. Ez egy ördögi kör, amiből nagyon nehéz kilépni. A kulcs az Ön kezében van: meg kell tanulnia, hogy úgy adja ki a feladatokat, hogy azokat ne értsék félre az alkalmazottai.

7 ok, ami miatt a feladatkiadás félresiklik…

  1. Nem elég egyértelmű a feladatok megfogalmazása, tehát a dolgozó nem ugyanazt érti az adott feladaton, mint a vezető.
  2. Nem kellőképpen önállóak a munkatársak; előfordulhat, hogy még azt is megkérdezik, amit tudniuk kellene.
  3. Különböző emberek különféleképpen végzik el az adott feladatot. Ez persze előny is lehet más területen, de ha adott, hogy az adott munkafolyamatot hogyan kellene elvégezni, akkor sajnos hátrány lesz az előnyből.
  4. Felügyelet, folyamatos kontroll nélkül nem halad a munka az elvárható tempóban.
  5. Indokolatlanul sok időbe telik az egyes munkafolyamatok elvégzése.
  6. A dolgozó nem mer szólni, ha olyan feladatot kap, ami meghaladja a képességeit.
  7. A feladat nem úgy kerül átadásra a folyamatban soron következő munkakör felé, ahogyan kellene.

Milyen tényezők befolyásolják a feladatvégzés eredményét?

A vezetők egy része nem is gondolja, hogy a feladatkiadás folyamata rögtön az elején elromolhat. A dolgozók nagy része pedig arra nem gondol, hogy esetleg azért nem tudja jól elvégezni a rábízott feladatot, mert nem megfelelően kapta azt meg.

Az eredményes munkavégzéshez 6 létfontosságú feltételnek kell teljesülnie. Ezek a feltételek a feladatvégzés eredményét is befolyásolják.

  1. Elvárás
  2. Körülmények
  3. Képesség
  4. Megállapodás, szándék
  5. Feladatvégzés
  6. Kontroll

Mi a különbség a jó és a hiányos feladatkiadás között?

  • Mindkettőhöz szükség van kommunikációra, nem mindegy azonban, hogy ez a kommunikáció mennyire egyértelmű, adott esetben mennyire interaktív. Fontos, hogy abban az esetben, ha bizonytalanság merül fel az alkalmazottban a számára kiadott feladatot illetően, merjen kérdezni, a vezető pedig megadja a választ a számára feltett kérdésekre.
  • Ahogy minden alapvető kommunikációs folyamatban, úgy itt is van egy feladó – ő a feladat kiadója –, valamint egy vevő, vagyis az, aki fogadja a feladatot, az alkalmazott.
  • Mindkettő időt, energiát és figyelmet igényel. Ez a három tényező kulcsfontosságú, mivel a vezetőnek időt kell szánnia arra, hogy érthetően, körültekintően fogalmazza meg a feladatot. Az alkalmazottnak pedig kellő figyelemmel kell fordulnia a feladathoz, illetve már a feladatkiadás során is megfelelő figyelmet kell tanúsítania, hiszen ennek hiányában nem fogja megérteni, mit kell csinálnia.

„Így add ki, hogy teljesítsék!” oktatócsomag

Ahhoz, hogy az Ön által kiadott feladatokat a legnagyobb hatékonysággal végezzék el munkatársai, készítettem egy oktatócsomagot, amely minden, feladatkiadással összefüggő problémát magában foglal.

A csomag tartalma:

  • 27 perc hangfelvétel
  • 8 oldalas leírás, amely a legfontosabb tudnivalókat tartalmazza
  • A feladatkiadás lelke, vagyis egy 1 oldalas sablon, amely a feladatkiadás minden lényeges szempontját magában foglalja
  • Teljes munkatársi javaslati módszer, amely segíti a dolgozói önállóság fejlődését, megkönnyítve ezzel a vezetők életét
  • Feladatmegfogalmazási ellenőrzőlista
  • Hasznos tippek

Hogyan juthat hozzá az „Így add ki, hogy teljesítsék!” oktatócsomaghoz?

Mivel egy digitális oktatócsomagról van szó, így a megrendelés kifizetése után azonnal elküldjük elektronikus postaládájába, ehhez csupán érvényes e-mail címmel kell rendelkeznie.
A csomag ára mindössze 9 900 Ft + áfa.

Önnek tehát nincs más dolga, csak megrendelni ezt az egyedülálló oktatócsomagot, melynek használata garantáltan eredményesebbé és hatékonyabbá teszi vállalata működését!

A csomag tartalma:

  • 27 perc hangfelvétel
  • 8 oldalas leírás, amely a legfontosabb tudnivalókat tartalmazza
  • A feladatkiadás lelke, vagyis egy 1 oldalas sablon, amely a feladatkiadás minden lényeges szempontját magában foglalja
  • Teljes munkatársi javaslati módszer, amely segíti a dolgozói önállóság fejlődését, megkönnyítve ezzel a vezetők életét
  • Feladatmegfogalmazási ellenőrzőlista
  • Hasznos tippek

Megrendelés, vásárlás és kiszolgálás menete

Kérem, töltse ki, a lenti megrendelő űrlapot.
Ügyeljen a beírt adatok pontosságára, mert a díjbekérő, és később a számla is, az itt megadott adatokkal készül.
Minden mező kitöltése kötelező, kivéve a Megjegyzés.
Kattintson az egérrel a “Megrendelés elküldése” gombra.
Amennyiben nem rendelkezik Belföldi mobil telefonszámmal, akkor is töltse ki a mezőt pl. 70 1111111.
A megjegyzésbe pedig írja be élő telefonos elérhetőségét.

Külföldi rendelés esetén nettó árak értendők. Kérjük a megjegyzés rovatba írja be EU adószámát.
A külföldről történő utaláshoz szükséges adatok:
IBAN: HU36 1174 2111 2004 3355 0000 0000
SWIFT: OTPVHUHB
Közösségi adószám: HU12769872

Rendszerünk érzékeli a rendelés leadását.
A megrendelés elküldése gombra kattintás után, a megrendelés visszaigazoló oldalra kerül. Ebből fogja tudni, hogy sikeres volt a rendelése.

Ezzel együtt, a rendszer kiküldi a megadott email címre a megrendelés díjbekérőjét.

Nyissa meg email levelező rendszerét és keresse meg a tőlünk kapott megrendelést visszaigazoló levelet.
A levélben lévő linkre kattintva töltse le a díjbekérőt.
Utalja el a díjbekérőn lévő összeget a megadott adatok alapján.
Az utalás megjegyzésébe írja be a díjbekérőn lévő egyedi azonosítót pl. D -….
Ezzel fogjuk tudni beazonosítani a rendelését.

A pénz beérkezése után E-számlát állítunk ki, melyet a megadott e-mail címre küldünk. Ezt megrendelő kinyomtatja.

A számlát tartalmazó levélben küldjük a digitálisan letölthető oktatóanyag elérési linkjét. Rendelje meg most:

Az Emberismeret anyag egy nagyon részletes szempontrendszert tár fel az emberek értékelésére.


Elsőre ijesztőnek is tűnik szembesülni a részletgazdagsággal, de vezetőnek lenni sem egyszerű feladat.

Érződik Józsi hanganyagain, hogy gyakorlati tapasztalat áll mögötte, és ezt igyekszik is megosztani a hallgatósággal.


Pasztuhov Dániel

Pasztuhov Dániel

www.programozas-oktatas.hu

Elkészítettük a vállalkozás Működési Kézikönyvét. Újraszabályoztuk az információ áramlást. Megszüntettünk olyan hibákat, amelyek a cégnek sok pénzébe kerültek. Olyan cégszerkezetet alakítottunk ki, amelyben a kinevezett középvezetők önállóan képesek irányítani a részlegüket. A dolgozók számára biztosítottunk minden feltételt. Megkaptak minden információt és elvárást, amire az eredményes munkavégzéshez szükségük van.

Halász Gábor

Halász Gábor

Reál Print Kft.

Brutálisan jó az anyag!

Ha ezeket a dolgokat így rendszerezve legalább elolvashattam volna 10 évvel ezelőtt, már „fényévekkel” előrébb járhatnék.

Már mindegy, csak előre nézzünk…

Az alapvető játékszabályok kristálytiszta, logikus, könnyen értelmezhető gyűjteménye a vállalkozás nevű játékhoz. Kötelező anyag!

Ezen ismeretek elsajátítása nélkül egyetlen vállalkozót, cég(vezetőt) sem szabadna kiengedni a pályára játszani.

Horváth Zsolt

Horváth Zsolt

A folyamatokat, felelősségeket, szervezeti felépítést és az egyre jobban körvonalazódó elvárásokat írásos formában érdemes naprakészen tartani.
A leírt szabályok a munkatársak számára is egyértelműbbek és követhetőbbek.
Csak dokumentáltan lehetséges a cég működésének pontosítása és a részlegek munkájának összehangolása.
Ebben a komoly és hosszú feladatban az elszántságon kívül nagyon sokat segít, ha a vezető elfogad szakértő tanácsokat és hasznosítja az összegyűjtött tapasztalatokat és előkészített sablonokat.

Nagy Balázs

Anteus Kft.

Tomán József – Hatékonyságnövelési specialista

Ezeken a területeken biztosan számíthatsz rám és a szakmai tapasztalatomra:

  • Megoldást támogató módszerek és rendszerek fejlesztése
  • Előadások, saját szervezésben és vendégelőadóként
  • Kiscsoportos foglalkozások, tréningek, tanfolyamok
  • Cégelemzés, cégre szabott fejlesztési terv készítés
  • Tanácsadás, komplex problémák egyéni megoldása