Feladat megfogalmazási szempontrendszer
Mi múlik, a feladatok jó megfogalmazásán?
Minden eredmény attól függ, hogy a vezetők, hogyan adnak ki feladatokat, a végrehajtást végző dolgozóknak.
Ez pedig attól függ, hogyan fogalmazzák meg a feladatokat, miközben kiadják őket.
A feladat, a cégen belüli legkisebb egység, amely közvetlenül hat a működésre és ezen keresztül az eredményekre.
Alapvetően határozza meg a hatékonyságot.
A vezetők azt várják el a beosztottaiktól, hogy tudják és tegyék a dolgukat.
A dolgozók sokszor azt sem tudják
- mi a dolguk
- hogyan kellene jól csinálni
- mit várnak el tőlük
- mivel lennének elégedettek a vezetőik.
Szinte soha nem kapnak, megfelelő információt ezekről.
A gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy a vezetők nem, vagy nem jól adnak ki feladatokat.
Többféle hibát elkövetnek ezzel kapcsolatban
- improvizálnak, gyorsan akarják összeszedni amit az utasításhoz szükségesnek tartanak, ezért lényeges dolgok nem hangzanak el
- nem figyelnek kellően arra, hogy a dolgozó megértette e olyan szinten, ami a megfelelő feladatvégzéssel, a kívánt eredmény eléréséhez vezet
- feltételezik, hogy a dolgozók tudják, mit és hogyan kell csinálniuk – lehet, hogy már többször el lett mondva, többször csinálták is, mégsem evidens
A feladatok gondos és alapos megfogalmazásával, kizárhatod a legtöbb hibát okozó tényezőt.
Min javít, a feladatok jó megfogalmazása?
Mivel minden a feladatok elvégzésének milyenségén múlik, ezért ezekben fog segíteni:
- jobban fogsz tudni delegálni
- feladatokat
- munkaköröket
- részlegek és emberek vezetését
- folyamatok és rendszerek működtetésével kapcsolatos felelősséget
- egyértelműbbek lesznek a munkakörök
- sokkal pontosabbá válnak a munkaköri elvárások, kiegészül a munkaköri leírás
- a munkakörök betöltése jobb hatásfokkal történik
- könnyebb lesz a feladatok elvégzése, ezért
- kevesebb hibát fognak elkövetni a dolgozók, ezáltal
- javulni fog a teljesítmény, hatékonyabb lesz a munkavégzés, így
- van esély arra, hogy a dolgozók többet termelnek, mint a rájuk eső költségek
- megszűnik az értetlenkedés, a feladatok állandó ismételgetése és az utólagos magyarázkodás
- pontosan fogod érteni, már a feladatkiadás során, hogy kivel kapcsolatban, mire számíthatsz
- a folyamatok hatékonyabban fognak futni, a projektek megvalósulni
- rendbe jön az információáramlás, feladatok elvégzésére vonatkozó része
- csökkenni fog a konfliktusok száma, javulni fog a dolgozók közötti együttműködés
- könnyebb, egyértelműbb, jobb lesz a munkaszervezés
- javul a munkavégzési morál, fegyelmezettség
- csökken a feladatok elfelejtése, a határidő csúszás
- kiderül, hogy ki mire alkalmas valójában
- lecsökken, az új dolgozók felvétele utáni betanítási idő
- kevesebb lesz a vevői reklamáció, kártérítés, kényszerű kedvezmény adás, vevővesztés
- nagyobb lesz a rend és tisztaság
- mindez, jobb vezetői kontrollt tesz lehetővé
A „Feladat megfogalmazási szempontrendszer” segít abban, hogy a feladatkiadás és a delegálás során, ne maradjon ki semmi, ami a jó eredmény és a hatékony feladatvégzés szempontjából számít.
Feladat megfogalmazási szempontrendszer
Digitálisan elérhető oktató és megvalósítást támogató csomag
A “Feladat megfogalmazási szempontrendszer a sikeres delegáláshoz” című oktatóanyagomat, gyakorlati tapasztalatok alapján, lényegre törő formában állítottam össze.
- 2 db A/4 oldalnyi információból és
- 1 db A/4 táblázatba gyűjtött szempontrendszerből áll
Nem hibázhatsz, ha így fogalmazod meg az elvégzendő feladatokat.
A csomag ára: bruttó 25.400 Ft

Kurzus megrendelése
25.400 Ft
(bruttó)
ZÉRÓ KOCKÁZAT
Ha nem tetszett, vagy nem tudod használni, csak kérd vissza a pénzed 60 napon belül és mindenféle indokolás kérése nélkül visszautalom számodra.