[vc_row][vc_column]

Nem áll össze a kép, az ugrásszerű eredménynöveléshez?

Az extra cégfejlesztési törekvések ellenére, kevés vállalkozás ér el tartós, pozitív változást

Azt látom, hogy sokan akarnak javítani a cégük eredményességén, hatékonyságán, nyereségességén.
Szeretnék kezelni a működési és munkatársi problémáikat.
Sokan foglalkoznak önképzéssel, sok és sokféle képzésre járnak, rengeteg foglalkozáson vesznek részt és ennek ellenére, minimális az a változás, amit el tudnak érni.
Sőt, időnként romlik a helyzetük, mivel nem érnek el eredményt, miközben időt és pénzt veszítenek.
A szakszerűtlenül félrekezelt cégek száma, szintén nagy.
Az ügyfeleim nagy része számos próbálkozáson van túl. Kb. felénél volt már tanácsadói, mentori, coaching, tréning tevékenység, amely nem hozott eredményt, de ez közben pénzbe, időbe, energiába és akár a remények elvesztésébe került.

2008 óta vagyok tanácsadó, előadó, tréner, oktatási anyag fejlesztő

  • 8000 + óra tanácsadási, probléma megoldási tapasztalat
  • ezres nagyságrendű cég átvizsgálása
  • többszáz, fejlesztési terv elkészítése
  • többszáz cégnél, különböző probléma megoldása
  • közel száz előadás, kiscsoportos foglalkozás, tréning megtartása
  • 50-nél több tanácsadásban használható eszköz kifejlesztése
  • 23 önállóan is használható, megvásárolható megoldás kidolgozása, áll mögöttem

Az a tapasztalatom, hogy amikor alapos, szakszerű cégelemzés után, az eredményt biztosító fejlesztési terv szerint, a megfelelő eszközöket használva haladunk, MINDIG JELENTŐS JAVULÁST ÉRÜNK EL.

Ez nem csoda, hanem technológia.

Minden magyar

  • magyar vállalkozásoknál, gyakorlatban eredményesen működő
  • magyar körülmények közt használható
  • magyar megvalósíthatósági feltételeknek eleget tévő, módszerekről és rendszerekről van szó

Miért maradnak el, a cégfejlesztési eredmények? Miért nem haladnak előre a vállalkozók?

Ez mindössze három, meghatározó feltételen múlik.
A három feltételen belül, további változók vannak, amelyek hatással vannak a fejlesztés sikerére.

Nem csak eredménytelen lesz, hanem bajba kerülhet, aki

  • nem ismeri, a három meghatározó feltételt,
  • az azon belüli változatokat, lehetőségeket, törvényszerűségeket, buktatókat,
  • az optimális megvalósítási sorrendeket,
  • nincsenek meg az eszközei,
  • nem fókuszál,

Ismerje meg az “Eredménynövelés” előadásból ezeket a tapasztalatokat

Döbbenetes információkat fog hallani
Olyan alapvető, logikus, törvényszerű dolgok mellett mennek el emberek, amiknek természetes következménye lesz a fejlesztés kudarca.

Világossá fog válni az Ön számára is, a vállalkozásfejlesztés területén lévő, esztelen tévelygés, amelyet a piac mára kitermelt.
Ebben minden piaci résztvevő felelős, de talán azokra nagyobb felelősség hárul, akik megoldást akarnak adni, a problémákkal küzdő vállalkozások számára.

A legtöbben azt gondolják, bármilyen cégfejlesztést csinálnak, az hasznos lesz a cégük számára.
Sajnos, ez nem így van.
Vannak egymásra épülő logikai folyamatok, feltételek, sorrendek.
Aki ezt nem veszi figyelembe, annak nem lesz elegendő erőforrása, hogy végigvigyen fejlesztési folyamatokat.
Aki ezt nem veszi figyelembe, az lehet, hogy egyik helyen javulást ér el, de másutt kedvezőtlen hatást válthat ki, amelyet ismét kezelni kellene.
Aki ezt a hibás logikát követi, az rövid idő alatt belefárad a fejlesztésbe. A problémák gyűlnek a szőnyeg alatt. Hátrahagyott, időzített bombák veszélyeztetik a jövőbeli eredményeket.

Ennek az előadásnak az eredménye

  • a gyakorlatban eredményes fejlesztési feltételek, tökéletes megértése
  • a saját cég fejlesztésével kapcsolatos, eddigi elképzelések megerősítése, pontosítása, felülírása
  • személyesen, az Ön számára megvalósítható, valóban eredményes megoldási lehetőségek, körülmények megismerése és a sikeres jövőbeli fejlesztési döntések megalapozása

Ha ennek az előadásnak a tartalmát megismeri, 

  • nem csak felelős döntést tud hozni, a vállalkozása fejlesztésében
  • hanem a fejlesztésekre fordítandó erőforrások hatékony, tervezhető megtérülést biztosító használatáról is gondoskodhat

Megkapja, a különböző problémák megoldásához szükséges lépések listáját, abban a végrehajtási sorrendben, ami a legjobb eredményt biztosítja.

Időpont: 2017-04-27 csütörtök, 9.30-17.30-ig

Helyszín: Budapest. A résztvevőket időben tájékoztatjuk a helyszínről.

Iránymutatás a vállalkozásfejlesztés, eredménynövelési lehetőségei között.
[/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column]
Mikor érdemes eljönnie, az Eredménynövelés előadásra?
8000-nél több, tanácsadással töltött óra tapasztalatai, első kézből.
[/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column]
Pozitív hatások - Mit akar elérni?

A növekedés, a pozitív eredmények törvényszerű következménye

Mivel az eredmények, a részeredmények egymásra épüléséből jönnek létre, ezért a különböző szinteken történő beavatkozás, hozzájárul a végső eredmény kialakulásához. 

Eredmény keletkezik, így beavatkozási lehetőség van a következő szinteken

  • személyes
  • munkaköri
  • csoportos
  • cég

A működési és munkatársi problémák megszüntetésével, javul a hatékonyság

  • jobb lesz, a munkaidő kihasználtság
  • várható az erőforrások jobb használata és költséghatékony felhasználása
  • nagyobb lesz, az egyéni teljesítmény
  • növekszik a csoportteljesítmény
  • javul, a cég szintű eredményesség
  • több nyereség marad
  • kevesebb lesz a hiba, és ennek következtében fellépő konfliktus, késedelem, vevői kártérítés, többletköltség
  • jobb lesz, a dolgozók együttműködése
  • javulni fognak, a munkahelyi kapcsolatok és hangulat

A szintekre ható hatékonyságnövelés végső eredménye - NÖVEKEDÉS
[/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column]
Miért alacsony a dolgozói, munkaköri és csoportos hatékonyság?

Ezek mind kihatnak, a dolgozói hatékonyságra

  • nem megfelelő munkahelyi viselkedés – ez formálható
  • alacsony egyéni teljesítőképesség – ez növelhető
  • gyenge munkaidő kihasználtság – átlagosan 40- 50 % között van, ami könnyedén felvihető akár 80%-ra
  • alacsony felelősségvállalás – amit mindenképpen növelni kell
  • visszafogott önállóság – ez fejleszthető
  • gyenge motiváció – ezt fel lehet térképezni, majd kezelni lehet mindenkinél
  • probléma megoldó képesség hiányosságai – erre felkészíthetők az emberek
  • rossz együttműködési képesség – amin változtatni kell
  • nem megfelelő hozzáállás – amit át kell alakítani
  • lojalitás hiánya – ami kialakítható
  • új dolgozóknál lassú betanulás – ami felgyorsítható

Ezek, a működési és munkatársi problémák alapvető okai is.
[/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column]
Próbált már változtatni, de eddig nem sikerült jelentős változást elérni?

Miért nem sikerül, a vállalkozóknak, vezetőknek áttörést elérni, a dolgozói hatékonyságnövelésben?

Lehet, hogy már Ön is próbált változtatni, de nem elégedett az eredménnyel.

Ne felejtse el, hogy Ön valami másban szakember.
Amire a cége épít, abban biztosan magas szinten van.
Az amit csinál, az bizonyos képességeket igényel.
Lehet, hogy a dolgozói hatékonyságnövelésre nem áll rá az agya, mert másban erős.

A mindennapos munkavégzés, állandó reakcióra késztetheti. 
Ezért, valószínűleg még nem tudott huzamosan fókuszálni, ezekre a fejlesztési feladatokra.
Míg a saját szakmai tevékenységekben addig próbálkozik, amíg megoldást nem talál a problémára, addig ezeknél erre nincs lehetősége.
Ezért, sokan belekezdenek valamilyen fejlesztésbe, de nem érnek el érdemi eredményt, így abbahagyják a próbálkozást és nem jutnak sikerélményhez.
A probléma bekerül a szőnyeg alá, ami idővel, más problémákkal együtt, komoly működési zavarokat fog okozni.

Ha nem kezeli megfelelő módon, a dolgozói hatékonyságot gátló tényezőket, akkor a problémák rendkívül komplex helyzeteket hoznak létre.

A komplex problémák, jelentős károkat okoznak, pénzben kifejezhető veszteséggel járnak. A kezelésük időigénye, költségük fokozatosan nő. A kezelés sikerességének esélye drasztikusan romlik.
[/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column]
Van megoldás, a hatékonyság és az eredmények növelésére

Célzott megoldásokat mutatok

Néhány dologra szükség van ahhoz, hogy le lehessen csökkenteni, a kísérletezésből fakadó veszteséget, a feleslegesnek bizonyuló eredménytelen időfecsérlést. 

  1. ismerni kell, azokat az alapinformációkat, amelyek segítenek megérteni a hatékonyságot akadályozó problémákat és a megoldás logikáját
  2. érteni kell, a hatékony dolgozói működés akadályait, hiszen nagyon sok ponton hiúsulhat meg a javulás
  3. tudni kell, hogyan lehet változtatni a különböző, most még nem megfelelő tényezőkön
  4. érdemes ismerni, azokat az összefüggéseket, amelyek megmutatják, hogy milyen változtatás, milyen további kedvező hatást vált ki a javulásában
  5. tudni kell, hogy milyen konkrét eszközökre van szükség ehhez

Ha ezek bármelyike hiányzik, akkor rendkívüli módon lecsökken a sikeres kivitelezés és elmarad a pozitív változás. 

Érjen el Ön is pozitív változást, a dolgozók, munkakörök, csoportok és a cég hatékonyságában
[/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column]
Menjen biztosra, csökkentse a kockázatot

Használja, az általam eddig szerzett tapasztalatokat

  • a témához kapcsolódó, minden szükséges információ rendelkezésre áll
  • teljes megértést kaphat, a dolgozói hatékonyságnövelés minden rétegére vonatkozóan
  • tanácsadási tapasztalatok során eredményesen használt, gyakorlatban minden esetben  működő eszközöket mutatok
  • több, eltérő szintű megvalósításra lesz rálátása
  • cégre szabott, az Ön számára kivitelezhető megoldást választhat

Jöjjön el, az “Eredménynövelés” című előadásra

Mikor? – 2017-04-27-én, csütörtökön, 9.30 – 17.30-ig.

Hol? Budapesten. A pontos helyszínről, a résztvevőket külön értesítjük.

Mennyibe kerül? Bruttó  9.900 Ft/fő

Menetrend

  1. megismeri és megérti a saját helyzetét, abból a nézetből, ami a pozitív változás szempontjából fontos
  2. közösen behatároljuk, hogy miben kellene változást elérni, aminek elérése során további járulékos fejlődés várható
  3. megvizsgáljuk, hogy mik akadályozzák ezek elérését
  4. megkapja a szükséges alaptudást, amit megismerve, már akár egyedül is rájön a megoldásra
  5. feltérképezzük, a változás eléréséhez szükséges összes feltételt
  6. megmutatom azokat az eszközöket, amelyek könnyebbé teszik a megvalósítást

Képes lesz pozitív változást elindítani, kiváltani, a különböző szintű hatékonyságnövelésben, amely kihat a teljesítményre, viselkedésre, együttműködésre, hibákra, felelősségvállalásra. 

  • érteni fogja, hogy a korábbi próbálkozások, miért nem vezettek eredményre
  • érteni fogja, hogyan lehet valóban eredményt elérni ezen a téren
  • gondolkodni tud ebben a témában, tehát egyedül képes lesz hasonló helyzetek eredményes megoldására
  • megérti, mit kell tenni
  • megérti, milyen módon érdemes tenni, hogy hatékony legyen maga a fejlesztési folyamat is

A dolgozói hatékonyságnövelés, a cég szintű hatékonyságnövelés építőköve.
[/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column]
Jelentkezés menete
Kérem, töltse ki, a lenti jelentkezési űrlapot.
Ügyeljen a beírt adatok pontosságára, mert a díjbekérő, és később a számla is, az itt megadott adatokkal készül.
Minden mező kitöltése kötelező, kivéve a Megjegyzés.
Kattintson az egérrel a “Jelentkezés beküldése” gombra.

Amennyiben nem rendelkezik Belföldi mobil telefonszámmal, akkor is töltse ki a mezőt pl. 70 1111111.
A megjegyzésbe pedig írja be, élő telefonos elérhetőségét.

Külföldi rendelés esetén nettó árak értendők. Kérjük a megjegyzés rovatba írja be EU adószámát.
A külföldről történő utaláshoz szükséges adatok:
Iban: HU36 1174 2111 2004 3355 0000 0000
Swift: OTPVHUHB
Közösségi adószám: HU12769872

Rendszerünk érzékeli a rendelés leadását.
A jelentkezés beküldése gombra kattintás után, a megrendelés visszaigazoló oldalra kerül. Ebből fogja tudni, hogy sikeres volt a rendelése.

Ezzel együtt, a rendszer kiküldi a megadott email címre a megrendelés díjbekérőjét.

Nyissa meg email levelező rendszerét és keresse meg a tőlünk kapott megrendelést visszaigazoló levelet.
A levélben lévő linkre kattintva töltse le a díjbekérőt.
Utalja el a díjbekérőn lévő összeget a megadott adatok alapján.
Az utalás megjegyzésébe írja be a díjbekérőn lévő egyedi azonosítót pl. D -….
Ezzel fogjuk tudni beazonosítani a rendelését.

A pénz beérkezése után E-számlát állítunk ki, melyet a megadott e-mail címre küldünk. Ezt megrendelő kinyomtatja.

[/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column]
Jelentkezés az Eredménynövelés előadásra

Jelentkezés lezárva

[/vc_column][/vc_row]