Ami nem hiányozhat egy jó vezető eszköztárából: A Delegálás

Delegálás – A hatékony feladatkiadás titkai

A delegálás az egyik legfontosabb dolog egy szervezet életében, hiszen ha a feladatok kiosztása nem elég hatékony, az rányomja a bélyegét az egész vállalat eredményességére.

Sok vezető szembesül azzal, hogy hiába próbálja jól delegálni a feladatokat, hiába gondolja úgy, hogy pontosan és részletesen elmondta a beosztottaknak, hogy mit vár tőlük, mégsem azt és úgy csinálják, ahogyan azt elképzelte.

Kinek a felelőssége, ha a delegálás nem eredményes?

Kettőn áll a vásár – tartja a mondás.
Ez ebben az esetben is igaz, hiszen

  1. hiába próbál jól delegálni a vezető, ha a beosztott nem érti, mivel bízzák meg
  2. hiába törekszik arra a dolgozó, hogy megértse a rábízott feladatot, és legjobb tudása szerint el is végezze, ha már a feladatkiadás sem megfelelően történik

Ezért egy cégvezetőnek

  • meg kell tanulnia úgy delegálni, hogy a dolgozók tudják, mit kell tenniük
  • tudnia kell  növelnie a dolgozók önállóságát
  • minden feltételt meg kell teremtenie ahhoz, hogy az általa delegált feladatok elvégezhetőek legyenek
  • olyan munkahelyi légkört kell teremtenie, amelyben a dolgozók fel merik tenni a feladatvégzés mikéntjével kapcsolatos kérdéseiket
  • ügyelnie kell arra, hogy minden feladat határidőre, pontosan legyen elvégezve

12 delegálási hiba, amelyet soha ne kövess el!

  1. A vezető a feladatot annak adja ki, akit először meglát.
  2. A feladatot nem rögzítik írásban, csak szóban hangzik el.
  3. A vezető nem kér visszajelzést a beosztottjától arra vonatkozóan, hogy valóban megértette a feladatot.
  4. Túlméretezett feladat: a feladatot nem az a személy kapja, aki alkalmas lenne annak elvégzésére.
  5. Ugyanaz a kolléga egyszerre több feladatot is kap, annak ellenére, hogy a képességei nem teszik lehetővé mindegyik feladat egyforma hatékonysággal történő elvégzését.
  6. Nem ismert az adott feladat prioritása, így a dolgozó nincs tisztában azzal, hogy milyen rangsor szerint végezze munkáját.
  7. Az alkalmazott nem tudja, hogy milyen határidőre kell készen lennie az adott feladattal.
  8. A feladat megfogalmazása túl általános.
  9. A vezető váratlanul hívja fel az alkalmazottat, és telefonon keresztül, nagy vonalakban tudatja vele, hogy mit is kellene csinálnia.
  10. A vezető olyan alkalmazottól várja a feladat hatékony teljesítését, aki nincs betanítva erre.
  11. A dolgozó számára nem ismertek a szükséges feltételek vagy adatok, a feladat végrehajtásához.
  12. Feladatkiadás előtt, a vezető nem gondolja át elég alaposan a feladatot.

A delegálás lehet jó, rossz vagy hiányos…

… kizárólag rajtad múlik, hogy melyik táborhoz tartozol. Némi energiaráfordítással el lehet jutni a rossz vagy hiányos feladatkiadástól a jó delegálásig.

Ez persze időt és energiát követel meg tőled, valamint arra is szükség lesz, hogy a beosztottaid alkalmazkodni tudjanak az új módszerekhez.

A befektetés megtérül, és az új alapelvek meghozzák gyümölcsüket: a dolgozók hatékonyabb munkavégzését és a vállalkozás eredményesebb működését.

Ehhez kiváló segítséget nyújt az „Így add ki, hogy teljesítsék!” oktatócsomag, amely mások által eredményesen alkalmazott módszereket tár eléd!

Amennyiben Te is érzed annak hátrányait, hogy nem kellőképpen gördülékenyen mennek a dolgok vállalkozásodban és úgy gondolod, hogy nem tökéletes a cégedben a delegálás, úgy ne habozz, rendeld meg az oktatócsomagot

Feladatkiadás hatékonyan

Jobban akarsz delegálni, de …

  • nem tudtad még rávenni magad, hogy minden feladatot átadj valaki másnak?
  • nem annyira jó a delegálás eredménye, mint amit szeretnél?
  • azt gondolod, hogy gyorsabban megcsinálod, mint elmondod?

De hová vezet az, ha Te akarsz mindent csinálni?

Sok cégvezetőnek okoznak fejtörést ezek a dilemmák, akadályok.

Készítettem néhány leírást és videót, amely segít a delegálás javításában!

További bejegyzések

200 cégből 1-nek van pénzügyi rendszere

200 cégből 1-nek van pénzügyi rendszere

Csehil Ádám vendége voltam a Nyereséges Vállalkozás podcastben, ahol céges pénzügyekről beszélgettünk. https://youtu.be/nG797ISRgBE?si=LJnrdTGAcIv-vN6N ➡Vajon miért lehet az, hogy a legtöbb cégvezető az ideje nagy részében egyszerűen nem azzal foglalkozik, amivel...

bővebben
A cégvezetői és a középvezetői együttműködés javítása

A cégvezetői és a középvezetői együttműködés javítása

Nagyon eltérően gondolkodnak a cégvezetők és a középvezetők, a középvezetők szerepéről és feladatairól. Ez miatt keletkeznek azok a működési problémák, amelyek a részlegek nem megfelelő belső működéséből és a többi részleggel történő nem megfelelő együttműködésből...

bővebben