Ki gondolná, hogy a kompetencia összefügg a munkaköri teljesítmény növelésével? Pedig így van! Ha a cégvezető birtokában van a szükséges kompetenciáknak, akkor garantált a szervezet hatékony működése.

Miért fontos a kompetencia a munkaköri teljesítmény növelésének vonatkozásában?

A munkaköri teljesítmény növelésének megvalósításában fontos szerepe van annak, hogy a cégvezető birtokába kerüljön a szükséges kompetenciáknak, tehát átlássa a folyamatokat, a szükséges változtatásoknak megfelelően tudja szervezni az általa irányított szervezet működését, valamint, hogy minden igényt figyelembe véve tudja kiosztani a feladatokat a dolgozóknak.
Persze, a szükséges kompetenciáknak nem csupán a vezetőnek kell birtokában lennie. Ahhoz, hogy valóban hatékonyan növekedjen a munkaköri teljesítmény, a dolgozóknak is fel kell venniük a fonalat, és el kell sajátítaniuk a fentebb említett kompetenciákat.


A vállalati működés átalakításának lépései

Ha a cég vezetője felismeri, hogy a működés nem megy olyan gördülékenyen, ahogyan az ideális lenne, akkor meg kell vizsgálni, hogy mi okozza ezt. Tanácsadóként azt tapasztalom, hogy a munkakörök fejlesztése az a terület, ami a legtöbb vállalkozásnál problémás. Hogy miért? A válasz egyszerű: azért, mert a cég munkakörökből épül fel, és nem mindig könnyű átlátni ezek jelentőségét, egymásra épülését.

Mi minden tartozik a munkakörök fejlesztésébe?

  1. Új munkakör kialakítása
    Fontos vezetői kompetencia annak belátása, ha a vállalat tevékenységében olyan változás következik be, amely új munkakör kialakítását teszi szükségessé. Ilyen történhet például akkor, ha a vállalat bővíti tevékenységi körét.
  2. Meglévő munkakör javítása
    Mindig van hová fejlődni! Még akkor is érdemes felülvizsgálni a már meglévő munkaköröket, ha látszólag jónak tűnnek. Ha pedig egyértelmű, hogy nem funkcionál megfelelően az adott munkakör, nem is kérdés, hogy szükséges az újragondolása, javítása.
  3. Munkakörök szétszedése
    Erre a lépésre akkor lehet szükség, ha egy dolgozó egyszerre több dolgot is feladatul kapott, és – pont a túlterheltség miatt – egyiket sem tudja legjobb tudása szerint, tökéletesen kivitelezni, hiszen kapkod egyiktől a másikig. Erre a pontra azért is érdemes különösen odafigyelni, mert figyelmen kívül hagyása akár a munkaerő elvesztéséhez is vezethet, hiszen az a dolgozó, aki kénytelen több munkakör között lavírozni, előbb-utóbb motiválatlan és megfáradt lesz, és más munka után néz majd.
  4. Munkakörök egységesítése
    Az alkalmazottak szeretik tudni, hogy mi az, amit elvárnak tőlük a munkavégzés során, és az sem hátrány, ha az ugyanabban a munkakörben dolgozóktól ugyanazt a teljesítményt várják el. Fontos vezetői kompetencia annak relevanciában tartása, hogy az azonos munkakörök felé egységes követelményrendszer kerüljön kialakításra.
  5. Feladatok átszervezése
    Egy jó vezető kompetenciái között az első helyek egyikén szerepel a jó szervezőkészség. Van, hogy szükségessé válik a vállalaton belül a feladatok átszervezése. Ezt azonnal fel kell ismerni, és meg kell valósítani.


Segítség a munkaköri teljesítmény növelésében – munkaköri minimum

Nem könnyű elindulni azon az úton, ami hozzásegíti a vállalkozásokat ahhoz, hogy valóban növekedjen a munkaköri teljesítmény. Ennek megvalósulásához már rendelkezésre áll egy forradalmi újdonság: a munkaköri minimum, amelynek lényege, hogy 5 dolgot kell biztosítani ahhoz, hogy a vállalatban ténylegesen növekedjen a munkaköri teljesítmény.

Ez az 5 dolog a következő:

  1. Eredmény
  2. Feladatvégzés
  3. Erőforrások
  4. Nyilvántartás
  5. Kontroll

Egyéni kompetencia függvénye, hogy ez az öt tényező milyen formában valósul meg az egyes szervezetekben. Ezek az egymásra épülő folyamatok valójában egy sémát adnak az Ön kezébe, egy mankót, amelyre támaszkodhat, ha elakad, és ha nem dobja el, akkor garantálja az Ön vállalata számára is a munkaköri teljesítmény növelését.

Ha Ön is úgy gondolja, hogy szeretné, ha vállalkozásában növekedne a munkaköri teljesítmény, látogasson el honlapomra!